Mindannyian erre vágyunk, az évek előrehaladtával azonban a porcok kopása sokunknál előfordulhat, amely az ízületekben leggyakrabban kialakuló mozgásszervi tünet. Ennek hátterében elsődlegesen szervezetünk csökkenő kollagén termelése állhat. Emellett persze a porcfelszín épségét számos egyéb értékes anyag is biztosítja, az „olajozott” működésükről pedig az ízületi tokban fellelhető hyaluronsav gondoskodik. Ezek szakszerű pótlására, illetve az ízületek épségének megőrzésére és regenerálására fejlesztettük ki, nagydózisú hatóanyagokat tartalmazó Kollagén&Hyaluronsav italporainkat.
Az ízület leegyszerűsítve nem más, mint csontjaink összeköttetése, mely lehetővé teszi azok elmozdulását, elősegítve ezzel bármely mozdulatunkat: guggolás, futás, emelés, lehajolás, stb.
A csontjaink végét porc borítja, amelynek hála amikor például sétálunk, sportolunk, vagy épp leülünk egy kicsit pihenni a kanapéra, akkor nem a csontjaink érintkeznek közvetlen egymással. Az ugyanis folyamatos fájdalommal járna.
Az ízületi porcok kopásáról akkor beszélhetünk, ha kollagén hiányában a csontjaink végén található ízületi porcfelszín károsodik, elvékonyodik, felszíne berepedezik, majd felszívódik. A porcállomány elvékonyodásával, eltűnésével az ízületet alkotó csontvégek már közvetlenül érintkeznek egymással, ami kellemetlen érzéssel, mozgás-beszűküléssel és akár további csontkárosodással járhat.
A sima porcfelszín mellett az ízületi folyadék is segíti a csontok akadálytalan, súrlódásmentes elmozdulását, illetve a fájdalommentes mozgást. Így lesz igazán „olajozott” csontjaink működése.
Sajnos a porckopás pontos okai egyelőre tisztázatlanok, persze számos tényező növelheti a kialakulás kockázatát, amelyek közül a túlsúly, a mozgásszegény életmód, vagy épp a fokozott fizikai terhelés egyaránt szerepet játszhatnak.
A legbosszantóbb az egészben, hogy a szervezetünk kollagén termelése 25 éves kortól természetes módon stagnál, majd fokozatosan csökken. Éppen ezért fontos ízületeink, csontjaink védelmére kiemelten figyelnünk.
A kollagén a szervezetünkben legnagyobb mennyiségben megtalálható fehérje:
Tehát a kollagén kiemelten fontos alkotórésze a bőrnek, a porcoknak, szalagoknak, ínaknak, csontoknak és fogaknak. Ezen szövetek ellenálló, ugyanakkor rugalmas vázanyaga.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a kollagén a bőrünk és ízületeink legjobb barátja, egy igazi kincs. Ezért is érdemes nagyon odafigyelnünk, hogy mindig elegendő legyen belőle.

táplálkozástudományi szakember,
habitált egyetemi docens, sport-szakorvos
Ráadásul klinikai vizsgálati eredmények is igazolják, hogy a kollagén hatékony a porcregenerálásban és az ízületvédelemben, valamint a különféle eredetű ízületi panaszok terápiájának kiegészítéseként is hatásos.
Az I-es típus alkotja a bőr állományát, az ínakat és a csontokat,
a II-es típusú kollagén pedig az ízületi porcban van jelen. A III-as típusú kollagén a bőr és a kötőszövetek szerkezeti elemeként ismert, az V-ös típusú kollagén pedig szerkezeti fehérjeként, a csontok, izmok, belső szervek, bélfal stb. alkotója. Végül a X-es kollagén, ami a porcok, csontok felépítésében vesz részt.
Az INTERHERB kollagént tartalmazó készítményeinek elsődleges célja az ízületvédelem, illetve a belsőleges szépségápolás, ezért termékeinkben kizárólag a szövetekben legjobban hasznosuló, I-es, II-es, III-as, V-ös és X-es típusú kollagént használunk fel.
A kollagén kizárólag állatok testében fordul elő. A makréla, a cápa és a lazac vázrendszere, bőre kiváló kollagénforrás.
A tengeri szivacs is bővelkedik kollagénben, nem beszélve a medúzáról, melynek 60%-át kollagén alkotja.
Az élelmiszeriparban a zselatin a kollagén egyik fő komponense, ami sertésből, szarvasmarhából is könnyen izolálható.
Az INTERHERB termékkínálatában semleges ízű, a szervezet szöveteibe
könnyen beépülő szarvasmarha, hal és sertés eredetű kollagén egyaránt
megtalálható.
Éppen ezért az INTERHERB kollagén készítmények optimális mennyiségben tartalmaznak
C-vitamint is annak érdekében, hogy a szervezetbe bevitt kollagén hasznosulása maximális legyen.
Jól hangzik, ugye? Akkor már csak Rajtad a sor.
Biztosítsd a szervezeted kollagén pótlását, ellátását napi rendszereséggel, hiszen a kollagén bizonyítottan hatékony a porcépítésben és az ízületek regenerálásában.
A megfelelő kollagén bevitelhez pedig válaszd az INTERHERB porcok és ízületek védelmére kifejlesztett Kollagén&Hyaluronsav italporait! Hidd el, a szervezeted is rajongani fog érte!
Hatóanyag tartalom
1 adagban (12g)
Hidrolizált kollagén peptid kivonat (I. és II. típus)
8.000 mg
Glükózamin-szulfát
amelyből Glükózamin
MSM
Hyaluronsav
100 mg
Kondroitin-szulfát
100 mg
Kurkuma kivonat
amelyből összkurkumin
50 mg
47,5 mg
Ördögcsáklya kivonat
amelyből harpagozid
50 mg
1 mg
C-vitamin
200 mg (NRV*: 250%)
Hatóanyag tartalom
1 adagban (16,6g)
Hidrolizált kollagén peptid kivonat (I., II., III., V. és X. típus)
12.000 mg
Glükózamin-szulfát
amelyből Glükózamin
1.500 mg
1.131 mg
Kondroitin-szulfát
300 mg
MSM
500 mg
Hyaluronsav
150 mg
Ördögcsáklya kivonat
amelyből harpagozid
100 mg
2 mg
C-vitamin
200 mg (NRV*: 250%)
1 adagban (11g)
Hidrolizált kollagén peptid kivonat (I. és II. típus)
6.500 mg
Inulin
2.300 mg
Glükózamin-szulfát
amelyből Glükózamin
500 mg
377 mg
MSM
150 mg
Hyaluronsav
100 mg
Kondroitin-szulfát
50 mg
Hatóanyag tartalom
1 adagban (12g)
Hidrolizált kollagén peptid kivonat (I. és II. típus)
8.000 mg
Glükózamin-szulfát
amelyből Glükózamin
MSM
Hyaluronsav
100 mg
Kondroitin-szulfát
100 mg
Kurkuma kivonat
amelyből összkurkumin
50 mg
47,5 mg
Ördögcsáklya kivonat
amelyből harpagozid
50 mg
1 mg
C-vitamin
200 mg (NRV*: 250%)
Hatóanyag tartalom
1 adagban (16,6g)
Hidrolizált kollagén peptid kivonat (I., II., III., V. és X. típus)
12.000 mg
Glükózamin-szulfát
amelyből Glükózamin
1.500 mg
1.131 mg
Kondroitin-szulfát
300 mg
MSM
500 mg
Hyaluronsav
150 mg
Ördögcsáklya kivonat
amelyből harpagozid
100 mg
2 mg
C-vitamin
200 mg (NRV*: 250%)
1 adagban (11g)
Hidrolizált kollagén peptid kivonat (I. és II. típus)
6.500 mg
Inulin
2.300 mg
Glükózamin-szulfát
amelyből Glükózamin
500 mg
377 mg
MSM
150 mg
Hyaluronsav
100 mg
Kondroitin-szulfát
50 mg
A termékeink az I-es mellett II-es, III-as, V-ös és X-es típusú kollagént is tartalmaznak, amely az ízületvédelem szempontjából kiemelkedően fontos.
Fogyasztóink visszajelzései alapján kifejezetten kellemes, finom ízű, jól oldódó italporokat alkottunk.
Nagydózisban tartalmaznak minden olyan ismert és értékes hatóanyagot, amelyek a porcok és ízületek védelmére hatással vannak 🡪
ÖRDÖGCSÁKLYA, KURKUMA, KONDROITIN, MSM, GLÜKÓZAMIN
Az italporaink optimális mennyiségben tartalmaznak C-vitamint is annak érdekében, hogy a szervezetbe bevitt kollagén hasznosulása maximális legyen.
Készítményeink hidrolizált formában tartalmaznak kollagént (kollagén peptid), amelynek köszönhetően kiemelkedően jó a hatóanyag felszívódás.
Nem kell számolnunk semmilyen mellékhatással, ráadásul termékeink természetes módon glutén- és laktóz mentesek.
Mivel a túlzott cukorbevitel képes elnyomni a kollagén termelését, ezért minden italporunk cukor- és tartósítószer mentes is.
Már több mint 10 ezer visszatérő vásárlót tudhatunk magunk mögött!
Sőt, most július végéig tovább hűtöttük az árakat, és még extra ajándékkal is kedveskedünk azok számára, akik webáruházunkból vásárolják meg termékeinket.
A fenti termékek étrend-kiegészítőnek minősülnek. Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.